Tower Vilmos szerint nemcsak a teológiai irodalomban esik kevés szó a másvilágról, hanem „a templomi szószékről is ritkán hallunk részletesebb felvilágosításokat a másvilágról”. E könyvével, amint írja, ezt a hiányt óhajtotta pótolni, amelyet elsősorban a „keresztény nagyközönség”-nek szánt, de „talán érdeklődéssel forgathat a hittudományok szakembere is”. Fejezeteiben mindig gondosan megkülönbözteti a magánjellegű kinyilatkoztatások másvilágról való, gyakorta kétes ismereteit az isteni kinyilatkoztatásból és az egyházi tanítóhivatal végzéseiből származó hiteles információktól. Ez művének egyik legnagyobb érdeme. A másik, hogy a pokol, a purgatórium és a mennyország mibenlétének tárgyalása során a teológián kívüli tudományok eredményeit is sikeresen hasznosítja.
Aligha volt tehát annyira időszerű e mű – mindmáig az egyetlen, magyar szerzőtől való érdemi eszkatológia! –, mint ma. Célja nem volt más, mint hogy rádöbbentse az embereket az evangéliumi mondat – „aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül, aki nem hisz, elkárhozik” (Mk 16, 16) – roppant súlyosságára, s a kárhozat választása helyett elvezesse az embereket a „visio beatifica” állapotába, Istennek boldogító színe látására: „A menny megszerzése tehát a legnagyobb érdekünk, legfontosabb feladatunk, az okosságok okossága, a bölcsesség bölcsessége, a kegyelmek kegyelme!” Hiszen a hajóutas is, amint fogalmaz, bármit is tesz utazása alatt, „egy cél felé törekszik: eljutni a kívánt helyre”, majd ezzel zárja könyvét: „Hasonlóképp járunk el mi is: minden, még a legegyszerűbb, legközönségesebb dolgon, ténykedésen át is a mennybe jutás vágya lelkesítsen, ez dobogtassa meg szívünket, ez lendítse akaratunkat.”
Értékelések
Még nincsenek értékelések.