A Szentírás nagy prófétai könyvei közül Dániel nyújt igazán átfogó, sőt
időrendi áttekintést a hajdani és majdani jelentősebb korszakokról,
történelmi és eszkhatológiai fordulópontokról. A Szentírás több könyve is
kijelentéseket rejt a nemzetek, Izrael és az egyház sorsáról, de egyedül Dániel
ismerteti – a nemzetek és Izrael vonatkozásában – Isten tervének profetikus
„menetrendjét”. Dániel könyve ezért a bibliai próféciák nélkülözhetetlen
szerkezeti, összetartó eleme, és a teljes Ószövetség prófétai kinyilatkoztatásának
kulcsa. Tanulmányozása nemcsak azért fontos, mert lapjain az Ószövetség
egyik jelentős prófétai könyvének üzenete tárul fel, hanem azért is,
mert a Babilonba száműzött júdai próféta sorai nélkülözhetetlenek bármiféle
eszkhatológiai rendszer vizsgálatához, felállításához. Dániel könyve – ahogy
több más szentírási szakasz – emellett reményt nyújt, hogy a beteljesülést
már nem a messze távolból kell remélnünk.
E kötetben John F. Walvoord már-már klasszikus, 1971-es Dániel-kommentárjának
(e kötetben az első hat fejezetnek) a Dallas Theological Seminary
ószövetséges oktatói, bibliakutatói által 2011-ben átdolgozott, frissített kiadását
adjuk közzé. Ha az olvasó e könyv hatására alaposabban átlátja az
összefüggéseket Isten próféták által előre jelzett „menetrendje” és a kortárs
események között, és erősebb bibliai alapokon, tisztább reménnyel várja a
próféciák végpontját – az emberkéz érintése nélkül leszakadó, majd az egész
Földet betöltő Kősziklát –, akkor a szerző és a kiadó szándéka teljesült.
Akció
Dániel 2. – John F. Walvoord
Original price was: 2790 Ft.2511 FtCurrent price is: 2511 Ft.
Cikkszám: 23587
2 készleten (utánrendelhető)
További információk
Tömeg | 0,3 kg |
---|
Márka
Patmos
Csak bejelentkezett és a terméket már megvásárolt felhasználók írhatnak véleményt.
Értékelések
Még nincsenek értékelések.