Fioretti – Assisi Szent Ferenc virágoskertje

A középkori legendairodalom egyik legnépszerűbb alkotása a Fioretti. A mű középpontjába állított Szent Ferenc személye halála után nyolcszáz évvel is méltán tart számot hívő és nem hívő olvasók érdeklődésére. Röviddel a könyvnyomtatás 1453 körüli európai feltalálása után, 1476-ban jelent meg a Fioretti első kiadása. Azóta számos nyelvre lefordították, sok-sok kiadást élt meg.
Szent Ferenc halála után – vagy még életében – megkezdődött az Isten Szegénykéjének személyéről szóló legendagyártás. Legendagyártáson nem mai értelemben vett legendát kell értenünk, amely a sokszor erőltetett, hitelesnek gondolt dokumentarizmussal szemben a hamisság és a hiteltelenség képzetét kelti. A középkori legenda műfaja kiemelkedő személyek életéhez valós vagy akár költött epizódokat felsorakoztató részletekkel kapcsolódik. Azzal a céllal, hogy az adott személy karizmatikus vonásait még inkább láttatóbbá tegye, és felmutassa az Isten felé irányuló ember eszményét.
Amikor kézbe vesszük a Fiorettit, igyekezzünk fölkelteni magunkban azt a szellemi és lelki állapotot, hogy „megízleljük”: a legenda ma is érvényes és élvezetes olvasmány.

A szellemi-lelki, ha úgy tetszik, spirituális közlésén kívül észre kell vennünk annak irodalmi alkotásoktól elvárható nyelvi szinten közvetített szépségét, emellett betekintést nyújt a mű megszületésének korába, a legendát összegyűjtő, majd virágcsokorba, virágoskertté varázsoló – innen a név: Fioretti –, a több szerzőtől származó részleteket kompiláló, azaz egységes alkotássá összedolgozó ismeretlen ferences szerzetes történelmi szemléletébe. Mit tart fontosnak közölni a históriai tények közül a legendában, és mit hagy el? Ez persze kevésbé önkényes válogatás részéről, sokkal inkább tudatos szerkesztésre vall, annak érdekében, hogy a lényeget, a Szent Ferencről és a környezetében élő ferences testvérekről szóló történetekkel a szellemi-lelki valóságában élő ember eszményét rajzolja elénk. Az assisi Szent alkalmas arra, hogy általa és rajta keresztül minél inkább kiteljesedjen az az emberi eszmény, amely a vallási kultusz – és ezáltal az adott civilizáció – elengedhetetlen részévé válik. Mert ne feledjük: minden civilizációt annak vallása alapoz meg, és erre épül a társadalmi élet mint kibontakozó következmény a gazdaság, a kultúra és minden egyéb területen.