Édesanyánk emlékiratait 2005-ben adtuk ki először. A könyvet hosszú évek során érkező, kitartó felkérések előzték meg, mire rászánta magát az írásra.
Alábecsültük az igényt, a könyv hamar elfogyott. A most megjelenő memoár terjedelme az első kiadásnak több, mint kétszerese. Az eredeti szöveg korábban nem közölt, naplószerű feljegyzésekkel és levélrészletekkel, helyenként pedig – dőlt betűvel jelezve – a családtagok kiegészítő megjegyzéseivel, reflexióival bővült.
„Anyu ott van az évnyitón, évzárón, anyák napján, és a többi napon. Szülői értekezleten értekezik rólam, rajzversenyen biztat lelkesen, könyvtárba jön velem, iskolai papírgyűjtés után megdicséri iparkodásomat, és izgul, mikor a bizonyítványomba néz. Anyu a konyhában vidáman énekel. Mikor gombot varr vagy vasal, akkor is énekel. Sőt, a mosatlant is így boldogítja. Szüntelen szól az ének, zeng a ház. Anyuval jól megértjük egymást, főleg ha gitáron, furulyán játszik vagy orgonál. Nem kérdezem tőle, miért lett óvónő, miért nem színész vagy operaénekes. Évekkel később Anyu követ engem, és otthonról hazajön Izraelbe. Ugyanaz a szoknya, ugyanaz a konty, csak pálmafák közt, héberül. Bibliai helyeken lépked, a Szentföld még inkább megszentelődik általa. Salom, Ima – mondom neki, aki mindig békét hord magával.”
Értékelések
Még nincsenek értékelések.