Tagadhatatlan jelenség a korunkat átható spirituális nyitottság és érdeklődés, az egyházi kultúrán kívül és belül egyaránt. Az egyházban ugyanakkor óvatosság, visszafogottság, sőt talán félelem is kapcsolódik hozzá. A spiritualitás személyes, belső út, szubjektív, egyénre szabott. Egyesekben aggodalomra ad okot, hogy a spirituális ember esetleg elveszti a közösséggel, így az egyházzal való kapcsolódást. Másrészt a korunkat átható, mindent egybemosó spiritualitás piacán nehéz megtalálni, hogy mi az, ami a sajátunk, mitől lesz valami a Krisztusban önmagát nekünk ajándékozó Istenbe vetett hit mély megélése. Nem keveredik-e bele, nem formálja-e negatív irányba a korszellem a szívbéli bizalmat és meggyőződést, amivel Istenhez kapcsolódunk?
Mindezen óvatosság mellett egy egyre erősödő sürgetés is tapasztalható az egyházban, ami kikerülhetetlenül felszólít bennünket, hogy keressük a helyes egyensúlyt a fellelhető egyéni, közösségi és társadalmi spirituális igények és megjelenési formák között. Mi az, ami ebből a mi lehetőségünk és felelősségünk? Mit kezdhetünk protestánsként a magunk és embertársunk lelki éhségével? Hogyan illeszkedik ebbe protestáns kegyességünk öröksége; a bibliaolvasás, az imádság, a mindennapi hitmegélés, az ünnep, és mindezekben a lelki olvasmányok, a lelki kísérés vagy éppen a művészet?” (Részlet az Előszóból)
Ilyen kérdésekre keresik a választ a kötetben olvasható tanulmányok szerzői saját szakterületük felől: Barta Zsolt, John Brouwer, Bernhardt Dóra, Fazakas Sándor, Fabiny Tibor, Fodorné Ablonczy Margit, Hanula Gergely, Kovács Endre, Lányi Gábor, Mucsi Zsófia, Németh Dávid, Siba Balázs, Szabóné László Lilla, Szászné Lázár Eszter Csenge, Thoma László, Tóth Sára, Varga Gyöngyi és Votin Dóra.
Értékelések
Még nincsenek értékelések.